www.azx.hu

Novella

Rebecca

Az Őrangyal

„Kati" a neve. Akkor ismertem meg amikor a szüleim meghaltak. Ő az egyetlen támaszom. Mindent, ami nyomja a szívem neki elmondhatom. Szép, nagyon is szép, hosszú barna haja van, be kell valljam sokkal csinosabb nálam. Néha beszél hozzám, de általában csak hallgat. Mindig, minden szavamat úgy figyeli, mintha az élete múlna rajta, minden egyes hang ami kijön a számon, mintha éltetné őt. Általában csak ül az ágyam szélén, ül és figyel rám, minden egyes mozdulatomra és szavamra. Most is itt ül. Gyönyörű fekete ruha van rajta, szép fodrokkal az alján. El kell ismernem, én is szívesen hordanék ehhez hasonlót, de tartok tőle, nekem közel sem állna ilyen jól.

 Nyitva van az ablak. A déli napsütés sugarai csillognak a haján, a szellő pedig lágyan billegteti ruhája alját.

 Én viszont nem vagyok jól. Egyáltalán nem. Tudom magamról, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok se szép, se okos, se különleges, saját véleményem sosincs, mindent csak úgy megélek, sodródom az árral, csak belecsöppentem az életbe és hagyom, hogy az irányítsa a sorsom, nem pedig én magam. Nem úgy, mint Kati. Teljesen az ellentétem. Mindaz ami én sose lehetek de talán nem is vagyok rá méltó. Eddig is zavart a hiányosságaimnak a tudata, zavartak a csúfolódások, a csípős megjegyzések és mindezek következményei, melyek alkalmanként tettlegességig is fajultak, gondolom egyértelmű, hogy nem az én részemről. Amit állandóan érzek az a szorongás és a szomorúság, s annak a tudata, hogy életem céltalan. Persze hogy többször megfogalmazódott bennem az öngyilkosság gondolata, főleg szüleim halálát követően, ám akkor megismertem Katit. Soha nem volt még igazi, érdek nélküli barátom és még mindig felfoghatatlan számomra, most miként került ő az életembe, de a lényeg mégis az, hogy itt van Ő. Ugyan sovány vigasz az élettől, de a semminél mégiscsak több.

 Kati sose mozdul ki a szobámból. Nem akar velem sétálni egyet a parkban ha éppen szép napsütéses tavaszi idő van. Ez is különös. Régen engem sem érdekelt volna ha szépen süt a nap. Örülök, hogy jobb irányba változott az életem a szüleim halálával, ami, ismerjük el, eléggé groteszkül ironikus. Más embereket se szeret, én vagyok neki az egyetlen kapcsolat a külvilággal. Legalábbis ezt állítja ő. Valójában nem is tudok róla semmit. Az életét, a múltját számomra homály fedi. Ha kérdezem, kitér a válasz elől, ha célzom rá, megsértődik.

A jövőbeli terveibe se avat be, az mondja, az ő élete addig tart, amíg az enyém és az a célja, hogy mindig velem legyen. Amikor ezt mondta kissé megijedtem. Különös hangsúllyal tette, de ami leginkább megrémített az a furcsa csillogás volt a szemében. Mintha nem azért lenne itt, mert szívesen teszi, hanem mert muszáj és mert célja van velem. Na és mit jelent az, hogy amíg az én életem befejeződik addig tart az övé is? Nem tudtam mire vélni, s amikor rákérdeztem eltűnt. Oh, igen, el is felejtettem mondani, állandóan eltünedezik. Egyszer csak felbukkan, majd, mint a kámfor, mintha sosem lett volna velem, szétszéled. Sokat gondolkodtam már ezeken és arra jutottam, hogy ő csak az őrangyalom lehet. Vigyáz rám, itt van velem, ha kell, de a különös mégis az, hogy amikor velem van, begörcsöl a gyomrom. Bár ez csak mostanában jellemző. Ha itt van, feszültséget érzek, valami természetfölöttien kellemetlen dolgot. Talán a féltékenység ez az érzés, mert ő mindannak a megtestesítője, ami én akarnék lenni, de tudom, hogy nincs rá mód. Ő mindaz, ami én lehetnék testben és lélekben egyaránt. Még okos is. Pff.. Mindig mindenre van kész magyarázata, mindent ért és mindent tud. Igen, irigylem. Neki sosem mondtam ezt, pedig mióta ismerem jelen van bennem ez az érzés, de csak mostanra fokozódott annyira, hogy magamnak is beismerjem. Talán, ha elmondanám, akkor könnyebb lenne az együttlétünk. Azt hiszem, túl kell esnem rajta és talán most itt is van a remek alkalom. Most is itt van ugye, néz maga elé, olvas míg én a naplómat írom.”

-   Kati, azt hiszem, van valami, amit el kéne mondanom. Nem is kell rá válaszolnod, de érzem, hogy ha nem mondom ki, hát talán beleőrülök.

-  Mondd csak.

-  Tudod, erről eddig nem szívesen beszéltem neked, de mikor velem vagy különös érzések kavarognak bennem. Jók, de ugyanakkor rosszak is.

-  Kedvesem, ezeknek az ambivalens érzéseknek az okozójára neked kell rájönnöd, és akkor segíthetsz magadon.

-  Azt hiszem, ez miattad van.

-  Igen, én is tudom.

„Szóval tudja. Ő mindig mindent tud. Egyre rosszabbul viselem a jelenlétét. Eddig ő volt szerény kis boldogságom egyetlen forrása, mára viszont már minden egyes mozdulata és szava mérhetetlenül idegesít. Egyáltalán ki ő? Mégis, hogy kerül ide? Miért ismer engem jobban, mint én önmagamat? Napról-napra egyre többet van itt. Sőt, már el se megy. Látom, tudja, mennyire elegem van a társaságából, de mégsem megy el. A legkülönösebb pedig az, hogy dühöm fokozódás az ő pompájában mutatkozik. Minden nap egyre szebb és szebb. Ő az őrangyalom… Ugyan! Akkor nem utálnám. De minden utálatnak, bajnak, kínnak és szenvedésnek véget vetek.”

És valóban. Véget vetett. S amíg tette Kati ült az ágy szélén, mint mindig, hideg mosolyra húzódott a szája és eltűnt, igazából és örökké.

www.azx.hu

Novella